2026. február 1., vasárnap

AZ ÉRZELMI LIBIKÓKA ADDIG TART, AMÍG ELKEZDJÜK TUDATOSÍTANI ÉS ÁTDOLGOZNI AZ ÉRZELMEKHEZ KAPCSOLÓDÓ HIEDELMEKET

A hiedelmek kreálnak, építenek és rombolnak. Attól függően, hogy pozitívak, konstruktívak vagy negatívak, destruktívak.


Az önreflexió, az önvizsgálat és a másik emberrel való valódi kapcsolódás segít, hogy támogató, építő, pozitív tónusú életünk legyen és ilyen világban éljünk.

Az, amit hiszek - pl. egy emberrel kapcsolatban - oda szűkíti vagy tágítja a tapasztalataimat vele kapcsolatban, amit gondolok róla.

Tegyük fel, azt gondolom róla, hogy manipulál.

Mit fogok gondolni, amikor kedves velem?

Hogy mit akar tőlem? Biztos azért kedves, mert valamit el akar érni. Valójában át akar vágni. Ettől nem fogom jól érezni magam. És valószínűleg ő sem.

Ha pedig azt gondolom róla, jószívű, akkor a kedvessége emelni fog. Én is kedves leszek vele és feltehetően mindketten jól fogjuk érezni magunkat.

Fontos kiemelni, hogy az ő oldalán bármi lehet. Ilyen is, olyan is lehet. De amíg a hiedelemszűrőmön keresztül látom, addig nem őt látom.

Az én másikra vetített hiedelmeim és érzéseim biztos, hogy csinálnak valamit a köztünk lévő térben. Valamilyen mértékű szimpátiát vagy antipátiát keltenek.

A hiedelmek javarészt a tudattalanban laknak és akár egy amúgy jelentéktelennek tűnő trigger hatására teljesen automatikusan aktiválódnak.

Ilyenkor leszünk hirtelen vagy indokolatlanul dühösek, frusztráltak, elkeseredettek.

FONTOS, hogy alapvetően van VALASZTASOM. 

Lehetek pozitív, érdeklődő, befogadó, együttérző, szeretetteli.

HA A SZEMÉLYISÉGEM ENGEDI

🌿 Ha pl. megdolgoztam azt a személyiségrészem, aki attól tart, hogy manipulálják, átverik.

🌿 Ha már közelebbről megtapasztaltam, hogy a bennem élő hiedelmek, megítélések, érzések a másikról, nem azonosak vele.

🌿 Ha felismertem, hogy jobban járok, ha kédezek és meghallom/látom milyen a másik ember valójában.

És ha a másik ember negatív, önző, manipulátor, irigy stb, akkor elkerülhetem, meghúzhatom a határaimat és elfogadhatom, hogy ő éppen ebben van.

A lényeg, hogy vannak korlátozó hiedelmeink.

És ha nem akarunk a szenvedés, neheztelés, gyanakvás, félelem negatív pólusú útján járni, akkor érdemes 

🌀 feltárni, szembesülni, megismerni 

🌀 kimondani 

🌀 elengedni

🌀 építővé fordítani

ezeket a hiedelmeket.

A hiedelmeink akkor a legerősebbek, amikor érzelmek társulnak hozzájuk.

Ezért is hisszük a hiedelmeket igaznak, valóságosnak.

És az van, hogy az érzés mindig valid. Érvényes és valós. Ezt nem lehet és nem is ajánlatos megkérdőjelezni!

🏵️ Ha jót akarunk 

akkor érdemes szétválasztani 

a hiedelmet az érzéstől. 🏵️

A hiedelem a múlt tapasztalatain alapul és automatikusan kapcsol be. És sok helyzetben ez megfelel a valóságnak, azaz teljesen a helyén van és nem szükséges szétválasztani. 

Amikor azonban

😕 kinézet vagy

😕 arckifejezés vagy

😕 hangsúly vagy 

😕 gesztikuláció vagy

😕 egy szó vagy mondat 

alapján ítélünk, azaz valamilyen múltbéli emlék alapján kapcsol be villámgyorsan a hiedelem a hozzá kapcsolódó érzelemmel (nem mellesleg amikor ez hasonló helyzetekben általában így szokott történni, azaz ismétlődik), akkor 

👍 legjobb, ha szétválasztjuk

az érzelmet a hiedelemtől.

Hogy mihez lehet kezdeni miután szétválasztottuk?

Temérdek könyvet írtak a témában, számtalan képzés létezik. Hasznos az önismerti munka, az egyéni és csoporos terápia, a meditáció, az elmélyülés.

A korlátozó hiedelmeink néhány gyökérhiedelem csoportra szűkíthetők. Ezek önmagunkra mutatnak és azt mondják, hogy 

👎 Nem vagyok elég ... (jó, ügyes, szép, okos stb)

👎 Nem vagyok szerethető 

👎 Nem vagyok fontos, érdemes 

👎 Nem vagyok képes ...

Egy mindig hozzáférhető eszköz az, amikor egy feszültséget kiváltó helyzetben keletkező

🏵️ érzést validálok,

azaz nem nyomom el.

🏵️ Átélem,

akkor is ha kellemetlen vagy fájdalmas!

🏵️ Hagyom, hogy megélődjön, átfolyjon rajtam, mert az érzés (emoció) mozgásban lévő energia.

😡 Ha elfojtom, megreked, marad. Akár évtizedekig is. Az pedig fájdalmas életet és akár betegséget is okozhat.

Azután, hogy átfolyt az érzés,

🌀 megvizsgálom a hiedelmet 

🌀 leírom és kimondom a helyzettel kapcsolatban felmerült összes gondolatom, anélkül, hogy finomítanám vagy cenzúráznám. 

🌀 megkeresem a gyökérhiedelmem.

A hiedelmeim azok a gondolatok, hitek, amiket az őseim, a környezetemben élők, a kultúra, a társadalom és végül én magam ismételtem addig, amíg kőkemény hiedelmekké szilárdultak.

🌿 Ezek nem könnyen változtathatók.

🌿 Azonban kitartó munkával átírhatók.

Az önismereti út talán legmelósabb része ez.

Például beállni a tükör elé reggelente és a saját tekintetembe merülve kimondani, hogy 

❤️ Úgy vagy jó, ahogy vagy

❤️ Szerethető vagy

❤️ Képes vagy rá, hogy ...

❤️ Fontos helyed van az életben, világban 

Próbáld ki!

Milyen érzést kelt?

Nekem ez nem könnyű vagy felemelő, amikor olyan hiedelemmel dolgozom, amivel nagyon (és nem feltétlenül tudatos szinten) azonosultam.

De napról napra változik.

És van, amikor végre megérkezik.

Könnyek mossák át és valóban átélhetővé válik, hogy 

🙂 értékes vagyok 

🙂 elég jó vagyok 

🙂 szeretetre méltó vagyok 

🙂 meg tudom csinálni 


Az egyéni önismereti kísérés során többek között a hiedelmekkel és az érzelmekkel dolgozunk.

Keress bátran, ha elakadsz a folyamatodban és segítségre van szükséged!

Tel.: +36209138673

Természetesen az önismereti fókuszú csoportokon is van hiedelem feltárás és érzelmi feldolgozás.

Aktuális csoportok:


Hangtér, hangtál és gong meditáció: https://www.facebook.com/share/1aiXG68puf/

2026. január 9., péntek

 2016 NAGY VÁLTOZÁSOKAT HOZ AZ ÉLETEMBE

  
 
Az elmúlt pár évben keményen dolgoztam azért, hogy ezek a változások - álmodozás, tervezés és tanulás után - valóra válhassanak.
 
20+ év egyéni terápiás segítői munka és a csoportos szárnypróbálgatások után eljött az ideje, hogy felvállaljam a küldetésemet.
 
Régóta tudom, hogy a küldetésem fő irányai az önismeret, a kapcsolódás és a közösség. Ezekhez a legtöbb tapasztalatot a manuális terápiákban, a mozgásban és az önismereti úton szereztem.
 
A megérkezett változás, a küldetés kikristályosodása ezen tapasztalatok nyomán alakult/alakul ki.
Több területen is elindultam, mégis mind ugyanott ér össze: a tapasztalataim és a belső hívásom mentén. Ott, ahol minden sejtemben érzem, hogy ez AZ.
 
Közös bennük:
👉 a kézzelfoghatóság és közvetlen megtapasztalás - analóg élmény
👉 a tudatos jelenlét
👉 a közösség - szociális élmény
👉 az egészség - érzelmi, mentális és fizikai
👉 a kapcsolódás - önmagunkkal és egymással 
 
A következő havi rendszerességű csoportos eseményekre lehet jelentkezni, a részleteket az események linkjére kattintva érheted el:
 
AKTUÁLIS CSOPORTOK
 
MASSZÁZSKLUB - Ön- és társkezelés
Minden hónap első pénteken
 
BODYQ - Mozgásmeditáció
Minden hónap harmadik pénteken
 
INSPIRAL FÉRFIKÖR
Minden hónap második vagy harmadik kedden
 
HANGOLD MAGAD - Önismereti fókuszú elmélyülés hangtál, gong segítségével
Minden hónap harmadik vasárnapon
 
HATHA JÓGA ELŐ HANGTÁL KÍSÉRETTEL
Minden hónap negyedik pénteken
 
HANGTÁL ÉS GONG MEDITÁCIÓ
 
 
 
A csoportok mellett jelentkezhetsz az alábbi egyéni folyamatokra is:
 
HANGTÁL KEZELÉS
 
ÖNISMERETI KÍSÉRÉS
 
MEDITÁCIÓ
 
BODYQ - TELJES JELENLÉTTEL A TESTBEN
 
MASSZÁZS KÉPZÉSEK 
 
 
Bejelenkezés:

Telefon: +36(20) 913-8673

Email: masszazspont@gmail.com
 
 

2025. március 10., hétfő

BodyQ - KAPCSOLÓDÁS A TEST INTELLIGENCIÁHOZ

Olvasási idő 3-4 perc
 
 

 

 

Nálad is előfordul, hogy akkor veszed észre a tested, amikor fáj?


Van ez a test, amiben leélem az életemet és leggyakrabban csak akkor figyelek rá, amikor fáj. Ez így rendben van?

Ha igen a válaszod, akkor még nem ajánlom neked a BodyQ-t.
 

A test az élet megtapasztalásának alapvető tere. A test elhanyagolása komoly következményekkel jár. A fájdalmak, sérülések, betegségek, függőségek, elhízás, érzelmi végletek, intellektuális hanyatlás mind jelei a testünk elhanyagolásának.

Megszületésünktől természetes a fejlődés, az épülés, a sokoldalú és egészséges testhasználat, és a pihenés, töltődés, regeneráció is. Eleinte ezek természetes egyensúlyban vannak. Aztán valahogy elkezdjük elhagyni magunkat. Az érdeklődés, a figyelem eltolódik a külső irányokba. Egyre kisebb arányban vagyunk a testünkre figyelemmel. A test alapvető szükségletei közül egyre több háttérbe szorul. A figyelmünk végletes kifelé irányulása mára társadalmi méreteket öltött. A kütyük, reklámok, divatőrületek mind kívülre húzzák a figyelmet, amihez hozzájön az egyre több és intenzívebb stressz. A stressz feszültséget, hosszabb távon fájdalmakat okoz, ami miatt szintén ki akarunk kerülni a testünkből. Nem akarjuk érezni a kellemetlen érzéseket.
 
Ez ördögi kör és ebből egy kivezető út van: a tudatosság.
 

Nagy általánosságban kijelenthető, hogy a gyermek veleszületett, de nem tudatos testintelligenciája a kor előrehaladtával csökken. Az intelligenciát és már az érzelmi intelligenciát is tudatosan fejlesztjük, de testet nagyon gyakran lehagyjuk. Nem foglalkozunk vele kellőképpen.

Az autónkat karbantartjuk, a lakásunkat takarítjuk, de a test áplása, gondozása sokaknál elmarad.

Tudjuk, hogy kellene mozogni, pihenni, töltődni, mégis úgy 'zajlik' az élet, hogy legtöbbször nem halljuk meg a test kéréseit.

 
Például: 
 
Hogy állj meg kicsit.
 
Hogy pihenj.
 
Hogy táncolj.
 
Hogy mozogj kedvedre. 
 
Hogy érezd jól magad.
 
Hogy kapcsolódj ki.
 

 
Leggyakrabban csak azt halljuk meg, amikor 'kiabál' a testünk. Amikor annyira fáj, hogy elviselhetetlen. Amikor fájdalomcsillapítani kell. Ilyenkor szaladunk fűhöz fához, hogy segítsen gyorsan. Orvoshoz, gyógyszerhez, természetgyógyászhoz, edzőhöz, masszőrhöz. Megfogadjuk, hogy lefogyunk, leszokunk, jó szokásokat veszünk fel. Aztán kicsit jobb lesz, elfelejtük és megy minden a régiben. És ha nem változtatunk, akkor nemsokára újra kiált a testünk.

 
Ki lehet kerülni ebből a körforgásól?
 
 
Ennél a kérdésnél erősen villog és szirénázik a vészjelzőm. Mert a legnehezebb dolgok közt biztosan dobogós a megszokotton való változtatás. Az egyik legkeményebb fába vágom a fejszémet, amikor szembesülök és szembesítek azzal, hogy a test mást akar, mint a fej.
 
 
Mit tud a BodyQ?
 
(Pontosabban mit tudsz Te?)
 

Segít ráhangolódni a testre. A valós szükségletekre, mert a fő meghívás a befelé figyelés, a test érzékelése. Az, hogy mi jó a testnek.


Mi történik, amikor elmész valamilyen edzésre, jógázni vagy futni?
 

Van valami, egy terv, elképzelés a fejedben és az edző, oktató fejében, hogy mit kezdj/en a testeddel. És végigcsinálod az órát.

De hogyan?

Alapból valószínűleg úgy, ahogy egyébként is működsz. Arra figyelsz, ami a fejedben, emlékeidben, vágyaidban, elvárásokban, kultúrádban van.
 

A mozgás jó! De ha nem figyelsz a tested jelzéseire, akkor megsérülhetsz, elmehet a kedved tőle vagy akár rá tehetsz még egy lapáttal és repülhetsz a kiégés felé.
 

Két dologgal biztosan fogsz találkozni, amikor eljössz BodyQ órára:

 
A testeddel. Úgy, ahogy eddig talán soha. A testedben lévő érzetekkel. Olyan finomakkal, amik alig érezhetők. És olyanokkal, amik sokkal egyértelműbbek.

 
Érzettudatossággal, azaz érzet tudatosítással. Az érzetek világában élheted át, hogy milyen is valójában mozdulni. Milyen könnyed, nehéz, életteli, tompa, feszült, merev, ruganyos, erős, fájó, kellemes, darabos stb. Észlelheted, ahogy változik. Ahogy egy merev izom elkezd lazulni. Ahogy edzés közben, a pihenő alatt kikönnyülsz. Ahelyett, hogy fejben már a következő gyakorlatban vagy valahol máshol lennél.
 
Reményeim szerint a harmadik, amit az órán megtapasztalhatsz az a flow élmény, azaz hogy gondolkodás nélkül, egyszerűen az egyik mozdulatból megszületik a következő. Aztán a következő és így tovább. Az érzetek, érzések visznek, áramlósan, úgy hogy minden mozdulat és megállás a helyén van. Ez végtelenül feltöltő élmény.

 
Ezek mellett elkezded megtanulni a tested nyelvezetét. Hogy mikor mit mond. Hogy melyik érzet mit jelent. Hogy mi jó a testednek (neked) a legjobb és mi az amire, amelyik mozdulatra semmi szükséged.

 
A BodyQ órán és workshop-on arra megyünk, amerre jól esik. Jól esik, mert könnyed vagy mert jólesően nehéz. Kerüljük a túlzásokat. A fejlődést tartjuk szem előtt, de nem csak fejből, hanem főként testből. Maximum kicsit lépjük túl a határainkat, hogy egészségesen tudjon a testünk adaptálódni.
 
 
Még egy fontos dolog:
 
 
Nem tudom mi van a testedben. Azt te tudod. Te érzed. Én maximum az érzéshez vezethetlek. Erre fogok törekedni.
 

Találkozzunk a BodyQ órán vagy workshop-on!
 
 
BEMUTATÓ ÓRA
Időpont: 2025.03.18. 17-18 óráig
Helyszín: Jógafészek, Szentendre, Dózsa Gy. út 57.


Bejelentkezés szükséges:
 
Tel: +36209138673
 
 
 
 
 

2023. február 3., péntek

NMPT csoportos óra

Testtartásunk karbanTARTÁSA mindig aktuális. Ehhez biztosítok teret és szakmai figyelmet 5-6 résztvevő számára minden hétfőn reggel 8 órától.

Ne hagyományos tornára számíts. Ne is valami nagyon speciálisra. A három legfontosabb dolog, amit szem előtt tartunk az a jelenlét a testünkben és a térben; az, hogy jól érezzük magunkat a testünkben, a gyakorlás közben; és hogy a mozgásminták javításával a lehető legtermészetesebb testtartást érjük el.
 
A valódi jelenlét azért fontos, hogy átéljük amit csinálunk. Hogy megismerjük a határainkat és azt, ahogyan ezt a legharmonikusabban tudjuk tágítani.
A gyakorlás közbeni jó érzés azért fontos, mert a testünk, az idegrendszerünk mindent érzékel. Az idegrendszer a kellemetlen vagy fájdalmas érzetekre leginkább befeszül, ami pont ellentétes irányba hat, ahhoz képest, amit el szeretnénk érni.
A testtartás jelentőségét pedig ki sem kell hangsúlyozni. Általában tudjuk, hogy mi a baj a tartásunkkal, sokszor még az okokat is ismerjük. Ha más miatt nem, akkor abból ahogyan fáj, feszül, bemerevedik.

Amikben segíthetek az órákon:
- kapcsolatfelvétel a testtel
- test- és érzettudatosság javítása
- a természetes testtartáshoz szükséges területek lazítása, nyújtása, erősítése, trénelése
- a természetes testtartás összetevőinek megismertetése (hogy a gyakorlati tudás összeérjen az elmélettel)
- az önálló gyakorlás és a hétköznapi tevékenységekkel való adaptáció elősegítése


Bejelentkezés szükséges (fontos, hogy kényelmesen elférjünk)! Tel: +36209138673

Tapasztalatok alapján az óra mindig hosszabb, mint egy óra. Úgy készülj, hogy ne kelljen 9-kor kilépned az ajtón. Illetve, kérlek, hogy érkezz az óra előtt 5 perccel, hogy pontosan és együtt kezdhessünk. Köszönöm!

Előfeltétel egy-két egyéni foglalkozás vagy NMPT wookshopon való részvétel.

Helyszín: Szentendre, Szentlászlói út 100.

Az óra díja 4.000 Ft.

Várlak szeretettel!

2022. november 12., szombat

HOGYAN LÁSS NEKI A TESTTARTÁSOD JAVÍTÁSÁNAK

 


Kezdjük ott, hogy kell javítani a testtartásodon?
Szakmámból adódóan figyelem az emberek testtartását és sajnos azt látom, hogy általában igen, a legtöbb embernek szükséges javítani a testtartáson.

Miért szükséges javítani rajta?
Az egészséges, fiziológiai egyensúlyi helyzet szempontjából nézve szükséges. Ez kicsit részletezve azt jelenti, hogy a csontváz és a csontokat összekötő szövetek optimális terhelése, a harmonikus izomtónus egyensúly, a harmonikus és könnyed mozgás fenntartása és úgy általában a szervezet kiegyensúlyozott működése érdekében szükséges.
Máshonnan nézve azért, hogy ne fájjon, kopjon, gyengüljön, merevedjen el, öregedjen gyorsabban, mint normálisan.

Miért nem jut eszünkbe, hogy javítsunk rajta?
Talán azért, mert vannak más szempontok is, mint például az a felfogás, hogy a tokaredő nem szép, amiért szépen előretolja a delikvens az állát. Ez egyébként szerintem is szépen mutat, mondjuk egy fotó erejéig, de egész nap így tartani a fejet nem túl egészséges hosszabb távon nézve. Hogy miért, arról később még lesz szó.
Az is lehet szempont, hogy nem fáj vagy hogy így 'kényelmes'. A nem fájhoz annyit teszek hozzá, hogy nagy valószínűséggel még nem fáj. A kényelmeshez pedig, hogy a kényelem a lustább vagy kevésbé tudatos emberek sportja. Minden személyes megítélés nélkül, kizárólag tárgyilagosan nézve. Merthogy amikor már megszoktunk egy rossz testtartást, akkor a jó tartás visszaállítása valóban kényelmetlen, erőfeszítést igényel. Természetesen mindenki eldöntheti, hogy foglalkozik-e a dologgal vagy sem.

A bal oldali képen jól látható, hogy az előrehelyezett fejtartás a csípő billentésével és előretolásával kompenzált, amit az idegrendszer automatikusan korrigál, hogy ne dőljek előre. Ehhez izmokat feszít be, ami plusz energiát igényel.

A jobb oldali képen a gerincoszlop viseli a fej és a törzs súlyát. Ez a helyzet, testtartás energiahatékonyabb.


Milyen a természetes, egészséges testtartás?
Az egészséges testtartás harmonikus súly-, terhelés, izomtónus egyensúly eloszlást jelent.
Életszagú példával élve, amikor például a talpunk elülső részére terhelünk jobban, akkor bizonyos idő elteltével a talp harántboltozata meg fog süllyedni. A terhelés eloszlása úgy van egyensúlyban, ha kb. fele-fele arányban oszlik meg a terhelés a sarok és az elülső talppárna között.

Mitől lesz rossz a tartás?
Először is a rossz tartás annyit jelent, hogy a természetes, egészséges testtartáshoz képest valamilyen okból megváltozik a tartásunk, máshogy, maladaptívan, azaz 'rosszul' alkalmazkodnunk a körülményekhez.
Véleményem szerint általában több összetevője van annak, hogy kialakul a testünk rosszul alkalmazkodása.

Szóval, úgy szoktam fogalmazni, hogy fejnehezek vagyunk.
Ez mentális szinten azt jelenti, hogy túl sokat vagyunk a fejünkben, azaz több, mint eleget gondolkozunk,  tervezünk, álmodozunk, történeteket szövünk, racionalizálunk, logikát, igazat keresünk és még lehetne sorolni. A fejünk, a gondolatunk megy előre ezerrel, a testünk meg vonszolja magát utána.
A jövő és a jövőben történő lehetséges dolgok túlzott hangsúlyozása és térnyerése is lehet oka az előrehelyezett fejtartásnak, bár erre vonatkozó kutatást nem láttam.
Másrészt fizikailag előre billentjük, toljuk a fejünket, amikor mobilozunk, olvasunk, írunk, mosogatunk és még megannyi tevékenység közben.
És nem utolsó sorban, érzelmi szinten ott van az a fránya, agyonokolt stressz. Erről csak annyit szúrnék be ide, hogy ma már köztudott az autonóm (akaratunktól függetlenül működő) idegrendszer stresszhelyzetre adott fiziológiai válasza a fel- és előrehúzott váll, előretolt fej és megfeszülő csípőhajlító izom. Tehát nem csak rossz szokás ez a tartás, hanem stressz reakció is.
Ezek mind hozzájárulnak a nem természetes, 'rossz', illetve bizonyos körülményekhez alkalmazkodott testtartáshoz.

Talán felfigyeltél az izomtónus egyensúly kifejezésre. Ez elég fontos összetevője a testtartásnak. Gondolj csak bele (és számold össze, ha soknak tűnik), hogy átlagosan akár 6-8 órát(!) is tartjuk elől a fejünket. A fej átlagos súlya a testtömeg 10%-a, azaz átlagosan kb. 6-8 kg. Ezt normál, természetes helyzetben a gerincoszlop tartja, ami kemény csontos és nagyon masszív kötőszövetes részekből áll. Pont jó arra, hogy tartsa a fejet. De mi van, amikor ezt a 6-8 kg-os fejet 6-8 órán keresztül előre helyezzük. Ilyenkor nem csak a gerincoszlop tartja. Az előre helyezett fejtartásnál a fizika törvénye szerint eldőlnénk előre. Az idegrendszerünk persze közbelép és befeszít pár izmot, hogy ez ne történjen meg.
Na itt jön képbe az izomtónus egyensúly. Alap, azaz egészséges egyensúlyi helyzetben (és nagyon leegyszerűsítve) az ellentétes oldalakon vagy elől-hátul elhelyezkedő izmok tónusa hasonló. Ha viszont az egyik oldalon lévő izom habituálisan, a rossz tartásból eredően feszült, akkor túlzott tónusa lesz, míg az ellentétes oldalon elhelyezkedő izom alul tónusossá válik. Ez egyensúlytalan, tehát el kellene dőlni. De nem fogunk, mert fejlett idegrendszerünk kiküszöböli a hibát.
Kicsit olyan ez, mint a Jenga. Megvan ez a játék? Fa téglatestek vannak egymásra téve toronyformára és a játékosok egymás után húznak ki téglákat belőle és helyezik el a tetején. A lényeg az, hogy hogy ne dőljön el, azaz megmaradjon az egyensúlyi helyzete.
A tested olyan, mint egy Jenga torony, amiből kihúzol stabil építőkockákat (például azzal hogy előre helyezed fejed, bal oldali képen, fent), csak ebben az esetben az egyensúly izmok megfeszítésével érhető el. Modell annyiban korrekt, hogy egy egyre gyengébb lábakon álló, relatív egyensúlyi helyzetet mutat be.
Tehát, ha a fej előretolt helyzetben van, akkor a test lentebbi részén vagy részein az idegrendszernek módosítania kell a tartáson további izmok megfeszítésével, azért hogy ne dőlj el. Tehát könnyen lehet, hogy nem a nyakadnál lesz fájdalmad, hanem következményesen a hátadban vagy a derekadban.

Mit tehetünk a jobb testtartásért?
És akkor végre jussunk el oda, mit is kell tenni a testtartás javítása érdekében.
Először is ki kell deríteni, hogy van-e tartáshibánk. Ez egy szakember számára szemmel látható. Az esetek túlnyomó többségében nem szükséges semmilyen csilivili drága vizsgálat. A háziorvos, gyógytornász, ADT-s vagy NMPT-s simán látja.
Ez után, fizikai szinten, már csak két dolog kell. Az első a természetes mozgás és tartás visszaállítása, a másik a megtartása.
Nagyon leegyszerűsítve a feszült izmok lazítása és nyújtása, az ellenoldali hipotónusos izmok erősítése az első dolgunk. A másik pedig a testérzettudat fejlesztése, aminek segítségével nem esünk vissza a régi, rossz tartásba.
Kell még masszív elköteleződés az egészséges testartásunk visszaszerzéséhez, illetve jó sok kitartás is. Mert az van, hogy ez nagy eséllyel nem pár napos vagy hetes program. A rossz tartás kialakulása is minimum évek, inkább évtizedek alatt történik meg. A helyreállítás is valószínűleg hosszú hónapokba, akár évekbe is telhet.

Végül
Ha a leírtakkal nem sikerült elriasztani a tartásjavítástól, akkor szívesen látlak személyesen egyéni, páros vagy csoportos NMPT órákon és a workshopokon. További információ ITT.

2022. szeptember 18., vasárnap

NMPT kezdő workshop

 




A kezdő workshop összesen 6 óra gyakorlást foglal magába, heti 2 órában, 3 héten keresztül. Azoknak ajánlom, akik legalább napi egy órát rá tudnak szánni a heti anyag alapos megismerésére, begyakorlására. Ez a folyamat komolyan megalapozza az NMPT gyakorlatát és a tartás javítását.


A tréning anyaga:

 

1. Alkalom 

Ráhangolódás a testedre (vezetett testérzékelés)

Elméleti alapok (testtartás, genetika, élettan, mozgás, regeneráció, életmód, stressz, NMPT)

Gyakorlati alapok (NMPT alapgyakorlatok, integrálás a saját sportoddal, mozgásformáddal)

Tapasztalatok, kérdések

 

2. Alkalom

Tapasztalatok, kérdések

Ráhangolódás

Alap, izolált gyakorlatok (ismétlés)

Összetett, egyesítő gyakorlatok

Tapasztalatok, kérdések

 

3. alkalom

Tapasztalatok, kérdések

Ráhangolódás 

Összetett, egyesítő gyakorlatok (ismétlés)

Flow, a gyakorlatok összekötése

Tapasztalatok, kérdések

 


Amire szükséged lesz:

Kényelmes szabadidő ruha

Saját jógaszőnyeg, ha van

Kíváncsiság, figyelem és ráhangolódás önmagadra, a tested jelzéseire 

 

Kiscsoportos tréning, maximum 6 résztvevő.


Részvételi díj: 24.000 Ft/fő


Bejelentkezés: +36209138673 vagy masszazspont@gmail.com


Helyszín: Szentendre, Szentlászlói út 100.


Kicsit bővebben arról, hogy miért NMPT egy korábbi bejegyzésemből:

https://www.blogger.com/u/1/blog/post/edit/7419223503647071305/8742998497859921209


Ebben a bejegyzésben a testtartásról olvashatsz:

http://www.masszazspont.hu/2022/11/hogyan-lass-neki-testtartasod.html


Szeretettel várlak!

2022. szeptember 8., csütörtök

NMPT ÓRÁK

 


 

Személyes tapasztalatom alapján úgy látom, hogy a leghatékonyabb néhány egyéni, esetleg páros alkalommal vagy félnapos intenzív, csoportos workshop-pal kezdeni az NMPT módszertannal való ismerkedést.

Mindkét forma alkalmas az alapvető elméleti, gyakorlati tudás és legfőképpen a tapasztalati élmény megszerzésére.
Úgy vélem, hogy más eredményt lehet elérni, ha tisztában vagyunk az elmélettel, hogy mit és miért csinálunk egy NMPT órán. Számtalan mozgásos órán csak a gyakorlatokat tanítják meg, sok esetben sajnos széleskörű szakmai rálátás nélkül. A miértek és hogyanok megértése ráadásul nagyban segíti a hosszú távú eredmények elérését. Miért? Elsősorban azért, mert erőt ad elkezdeni az adott napi gyakorlást. A fejlődés egyik akadálya, ha nem látjuk a célhoz vezető út előre tudható részeit. Előbb utóbb csökken az új módszer hozta lelkesedés és gyakran már az elvárható eredmények elérése előtt abbahagyjuk a gyakorlást.
Alapvető a gyakorlatok helyes kivitelezése. Az első alkalmakkor az izolált NMPT gyakorlatokkal kezdünk, de ezeket fontos jól végezni, hogy a megfelelő módon és irányba fejlődjünk.
Aminek én extra figyelmet szentelek az pedig az átélt élmény, az érzettapasztat. A legtöbb tapasztalás, amit eddigi életemben átéltem, erre mutat. A meghatározó szokásaink, a pozitív és negatív élményeink, reakcióink, sőt még a proaktív képességünk is élmény, amelyek a testben átélt érzetek alapján élődnek meg. Az utóbbi években a tudomány intenzíven vizsgálja ezt a területet.
Az óráimon nagyon fontosnak tartom, hogy megérezd mi történik a testedben. A változás, a fejlődés nélkülözhetetlen része, hogy kapcsolódjunk a testünkkel, a testben átélt érzetekkel. A testünk tudja mi a legjobb nekünk, de ha nem figyelünk rá, nem érezzük, nincs megfelelő kapcsolatunk a testünkkel, akkor nem biztos, hogy számunkra kedvező irányba fogunk változni. Például az előretolt fejtartás kialakulásának egyik oka, hogy nem érezzük vagy nem vesszük figyelembe a testérzetet, a feszülést a nyakizmokban. Ez a feszülés a jelzés, hogy ezt a tartást hosszútávon nem érdemes fenntartani.

Amint megérzed a tested jelzéseit, amint ráérzel a testeddel való összhangra, elkezdhetsz együttműködni vele és ez fogja a legnagyobb profitot hozni számodra.

Amennyiben felkeltettem az érdeklődésed a testtartás javítás iránt, várlak szeretettel egyéni, páros és csoportos órákra, illetve 3x2 órás workshopra. 

Az órákra kényelmes szabadidő ruhában gyere és hozz magaddal jógaszőnyeget, ha van. Parkolóhely nem mindig van a közelben, gyere 5-10 perccel hamarabb vagy biciklivel. (A bringát az előkertben, zárt kapu mögött tudod hagyni.)

Egyéni órák díja 8.000 Ft

 

Páros órák díja 6.000 Ft/fő

 

Csoportos (4-6 fő) órák díja 4.000 Ft/fő (1-2 egyéni óra alapfeltétel a csoportos órán való részvételhez)

Csoportos órák időpontjai (5 perccel előbb érkezz!):

hétfőn és csütörtökön 8-9

kedden 18.30-19.30 

 

3x2 órás workshop 24.000 Ft/fő (4-6 fő lehet egy csoportban)

 

Az órákon és  workshopokon való részvétel telefonos bejelentkezéssel egyeztethetők, a csoportos workshop időpontokat a személyes FB oldalamon és a Masszázspont FB oldalon hirdetem meg.

 

Bejelentkezés az órákra és workshopokra telefonon: +3620 9138 673


Cím: Szentendre, Szentlászlói út 100.